Kiskőrös város
Adatok
Régió: Dél-Alföld
Megye: Bács-Kiskun megye
Kistérség: Kiskőrösi kistérség
Lakosság: 15 fő
Terület: 102.23 km2
Népsűrűség: 0,15 fő/km2
Rang: város
Körzet hívó: 78
Megközelítése
A várost és környékét 1718-ban felvidéki szlovák családokkal újratelepítő Wattay János és Wattay István emléktáblája a Kiskőrösi városházán KözútA városon áthalad az 53-as számú főút, mely Soltot köti össze a szerb határral. A város ugyanakkor könnyen megközelíthető Kecskemét – Izsák felől, illetve közvetlenül elérhető közúton Kalocsa is.
VasútA várost három vasútvonal is érinti. A legforgalmasabb a Budapest – Szabadka – Belgrád vasútvonal. A másik a várost köti össze Kalocsával, melyen a személyforgalom a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete alapján 2007. március 4. óta szünetel. A Kecskeméti Kisvasút egyik végállomása itt végződik.
Története
A régészeti kutatások szerint szarmaták és avarok lakták hosszabb ideig ezt a tájat. A magyarok megtelepedéséről szintén csak régészeti leletek alapján lehet következtetni, ugyanis a település lakosság a hódoltság idején teljesen elnéptelenedett. Az új Kiskőrös alapjait a török idők után visszatért földesúri családa Wattayak vetették meg. 1718-ban Nyitra, Nógrád, Hont vármegyékből evangélikus szlovákokat telepítettek be. 1784-ben II. József mezővárosi rangra emelte. Népessége kezdetben állattenyésztéssel, illetve a homoki adottságoknak megfelelő mezőgazdasági ágakkal foglalkozott. Szlovák népességének nemcsak a katolikus magyarok betelepítése segítette elmagyarosodását, hanem az iskolái is. A 19.századi filoxéravészt követően indult meg a lakosság kirajzása Bócsa és Páhi határába. A település nagy szülötte, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóján – 1972. december 30-án lépett a magyar városok sorába.
Nevezetességei
- Petőfi Sándor szülőháza [1]
- Evangélikus templom
- Közúti Múzeum [2]
- Szlovák Tájház
Testvérvárosai
- Marghita, Románia
- Krimpen, Hollandia
- Liptószentmiklós, Szlovákia
- Tarnow, Lengyelország
Képgaléria
Következő községek
Kiskorpád | Kiskunfélegyháza | Kiskunhalas | Kiskunlacháza | Kiskunmajsa | Kiskutas | Kisláng | Kisléta | Kislippó | Kislőd | Kismányok | Kismarja | Kismaros | Kisnamény | Kisnána | Kisnémedi | Kisnyárád | Kisoroszi | Kispalád | Kispáli | Kispirit | Kisrákos | Kisrécse | Kisrozvágy | Kissikátor | Kissomlyó | Kisszállás | Kisszékely | Kisszekeres | Kisszentmárton | Kissziget | Kisszőlős | Kistamási | Kistapolca | Kistarcsa | Kistelek | Kistokaj | Kistolmács | Kistormás
További községek
Esztár | Mecsekpölöske | Püspökmolnári | Csökmő | Pusztamonostor | Madaras | Csengőd | Hegyszentmárton | Bükkszentmárton | Gagyapáti | Újléta | Drávatamási | Ivánc | Miháld | Répcevis | Bélapátfalva | Patalom | Apátfalva | Őrimagyarósd | Bózsva | Iregszemcse | Fácánkert | Tápszentmiklós | Káva | Dobronhegy | Kaposgyarmat | Hejőkeresztúr | Bodrogolaszi | Mezőfalva | Tolcsva | Szentjakabfa | Börzönce | Benk | Pap | Visonta | Kétújfalu | Hernád | Sámsonháza | Varsád | Mánd | Okorvölgy | Kóny | Dánszentmiklós | Nyíribrony | Seregélyes | Kálmáncsa | Tiszakécske | Tiszatenyő | Mikosszéplak | Borsodszentgyörgy
